Elérhetőségek

9700 Szombathely,
Hollán Ernő. u. 21.
Telefon: +36-94-316-387
E-mail küldése

Blog

2019. augusztus 10., 16:52Hogyan válasszunk bútorszövetet?

Mivel a kárpitozott bútorok a függönyök mellett a leghangsúlyosabb elemei a szobáknak, és általában nem egy szezonra, hanem több évre vásároljuk őket, fontos, hogy nagy gonddal válasszuk ki a legmegfelelőbb szövetet, figyelve a színekre és a mintázatra is.

 

Milyen stílus illik hozzám?

Erre bizony mindenkinek saját magának kell ráéreznie. Figyeljük meg, mik azok a jellemvonások egy bútorban vagy kiegészítőben, ami megfog bennünket. Azonban óvatosan kell bánni azzal a feltételezéssel, hogy minden, ami tetszik, azt be kell pakolnunk a szobába, mert a végén egy zsibvásárban találjuk magunkat egy szépen berendezett nappali helyett.

A tér nagyítása, csökkentése

A rendelkezésre álló teret optikailag növelni tudjuk, ha egyszínű bútorszövetet választunk, vagy maximum apró mintásat. Minél élénkebb vagy mintásabb a textil, annál inkább felhívja magára a figyelmet, így nagyobbnak is tűnhet az adott bútordarab. Minél inkább pasztell vagy nyers színeket használunk, annál inkább tágasnak tűnhet az adott helyiség. Azért, hogy mégse legyen unalmas, esetleg választhatunk különböző textúrájú anyagok kombinációját. Manapság sok olyan bútorszövet katalógus van, melyben direkt különböző anyagokat párosítanak össze színárnyalatok alapján.

Világos vagy sötét színt válasszak?

Ha a szoba, amit berendezünk, fénytelen, akkor semmiképp ne válasszunk sötét bútorszövetet, egy élénkebb színnel több fényt vihetünk a szobába és a hangulatunkon is sokat javíthat. Emellett az apró minták segítségével tágasabbnak érezhetjük a teret. A nagyméretű minták és a sötét színek viszont nagyon kiemelik a bútorokat a helyiség többi eleme közül.

Egyszínűt vagy mintásat?

Sokan félnek mintás bútorszövetet választani, mert túl erősnek soknak tartják, hogy az egész bútor virágokban, vagy geometriai mintákban pompázzon. Ha úgy érezzük, nem vagyunk elég bevállalósak, akkor kombináljuk egyszínűvel. Legyen mintás a párna, vagy az ülőfelület, vagy a korpusz, a többi része pedig egyszínű. Ha még ezt is túlzásnak tartjuk, és egyszínű kárpitot választunk a kanapénkra, akkor a többi dekorációs textilben is kiaknázhatjuk a minták, színek sokaságát, például a függöny vagy a szőnyeg is lehet ilyen. Az egyszínű világos bútorszövetekkel bevont bútorok esetében irányíthatjuk a figyelmet a többi berendezési tárgy vagy dekorációs elem felé.

Tisztíthatóság

A szobánk éke lehet egy szép bútorszövettel bevont kanapé, de ha nem megfelelően ápoljuk, tisztítjuk, akkor el is csúfíthatja a lakást. Amikor szövetet választunk fontos szempont, hogy miképp lehet tisztítani, főleg, ha kisgyermek vagy háziállat lakik a lakásban.
A mai technológiáknak köszönhetően, már elérhetőek olyan bútorszövetek, amelyek szennytaszítóak, vízlepergetőek, de olyanok is amik például csak vízzel is tisztíthatóak. Például az Aquaclean technológiával készült textilek esetében, ha kiömlik a bor, vagy a gyermek összekeni tollal a kanapénkat akkor sem kell megijedni, mert tiszta vízzel eltávolíthatóak az ad hoc foltok a kárpitból néhány egyszerű mozdulattal.

A tisztíthatóság mellett pedig az is fontos ha kisállatunk van, hogy a körmével ne szakítsa ki a huzatot. Erre is már vannak technológiák, melyek olyan szövetkikészítést biztosítanak, hogy kedvencünk körme nem tud beleakadni a textilbe, vagy műbőr esetében nem tudja felsérteni azt. Így bátran felengedhetjük őket magunk mellé a garnitúrára.

Olyan mint…, bútorszövetek

Mostanában nagyon trendiek a természetes hatású bútorszövetek. Kezdenek visszatérni a divatba a pamut- vagy lenhatású textilek, illetve a régi retró minták, mint például a halszálka, vagy a tyúkláb. Bátran válasszunk ezekből is, sok fajtájuk még akár egész bútoron is jól mutat, nem csupán díszpárnaként.

Hogy kezdjünk neki?

Mielőtt nekifognánkaz anyagvásárlásnak, válasszunk ki egy nullpontot, ahonnan elindulunk. Egy alapdarabot, amit mindenképp szeretnénk valamilyen módon a térben tartani. Ez a pont a legtöbb esetben a kanapénk, tekintettel arra, hogy az a legnagyobb bútordarab a helyiségben, és köré tudunk majd építkezni, legyen szó a falak színeiről, a függönyök mintájáról, vagy az egyéb kiegészítő dekorációs termékekről. Ha kissé bizonytalanok vagyunk, akkor kezdjünk valamilyen semleges színnel, így könnyebben tudunk majd találni hozzá illő, egyéb termékeket.

A szépség ne menjen a minőség rovására!

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy milyen fontos, hogy jó minőségű szöveteket válasszunk. Egy jó döntést éveken keresztül a maga pompájában élvezhetünk, egy rosszat viszont nagyon hamar megbánhatunk és tekintettel arra, hogy nem olcsó dolgokról van szó, lehetséges, hogy a rossz döntést is évekig bámulhatjuk. Mindig határozzuk meg, hogy pontosan mire használjuk, van-e kutya vagy macska a lakásban, van-e kisgyermek a családban, van-e allergiás, vagy arra hajlamos, ezek mind fontos szempontok lehetnek. A modern technológiáknak köszönhetően szinte mindenre találhatunk megoldást, és sokszor nem is kerül többe. Nézzenek körül a Függönyözön üzletében, szívesen ellátjuk tanácsokkal, és segítünk megválaszolni minden kérdését.



« Vissza az előző oldalra!

Függönyözön Kft - Magyar